Vártnál több, csaknem 40 milliárdos profit a Molnál

MTI
2002.08.14. 09:43
A Mol Rt. 39,6 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el idén az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 4,7 milliárd forintos veszteséggel - írja a társaság konszolidált, nem auditált gyorsjelentésében. Az eredmény meghaladja a 36 milliárd forint körüli elemzői várakozásokat.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerint készített beszámoló alapján a csoport árbevétele 3 százalékkal, 585,5 milliárd forintra emelkedett.

Az összes működési költség 6 százalékkal 544,4 milliárd forintra mérséklődött. Az átlagnál nagyobb mértékben, 10 százalékkal csökkentek az anyagjellegű ráfordítások, amelyek együttesen 430,4 milliárd forintot tettek ki. A személyi költségek 2 százalékkal, 39,5 milliárd forintra emelkedtek.

Az üzleti tevékenység eredménye az év első hat hónapjában 41,2 milliárd forint volt. A pénzügyi műveletek vesztesége 149 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 1,3 milliárd forintról. A csökkenés elsősorban a fizetett kamatok 27 százalékos mérséklődésének tudható be, amelyek összege így 8,7 milliárd forint volt.

A földgázüzletág vesztesége 3,8 milliárd forintra csökkent az első félévben, az egy évvel korábbi 80,4 milliárd forintról. Ez annak tudható be, hogy 1999 harmadik negyedéve óta először idén, a második negyedévben nyereséget ért el a Mol ezen az üzletágon.

A 2,9 milliárd forintos második negyedévi nyereség annak köszönhető, hogy az átlagos értékesítési ár egy év alatt 16,4 százalékkal, 31,1 forintra emelkedett köbméterenként, míg az import beszerzési ár 35,1 százalékkal 27,4 forintra mérséklődött.

A társult vállalkozásoktól 2,7 milliárd forint nyeresége származott a Mol-nak, ami szinte kizárólag a szlovák Slovnaftnak köszönhető.