Natália
-3 °C
7 °C

Elfogadták az olasz költségvetést

euractiv.hu
2002.10.01. 11:27
Kapcsolódó cikkek (1)
Az olasz büdzsé elfogadása ugyan szokványos hír, azonban most mégis figyelmet kelt európaszerte, hiszen Olaszország is azok közé a tagállamok közé tartozik, amelyek számára gondot jelent a Gazdasági Monetáris Unió deficitfeltételeinek teljesítése.

A GDP három százalékában meghatározott költségvetési hiány egyelőre tartható. A tendencia ennek ellenére veszélyes, hiszen az idei évre előírt, kevesebb mint 2 százalékos hiányt a kormány kénytelen volt 2,1 százalékra módosítani.

Az Európai Bizottság ajánlása szerint a pénzügyi egyensúly elérését 2006-ra halaszthatják az euró-tagországok. Olasz értékelések szerint ezt teljesíteni fogják, annak ellenére, hogy a tervezett olasz deficit 2003-ban 1,4-1,5 százalék lesz a korábban tervezett 0,8 százalék helyett.

Guilio Tremonti gazdasági miniszter szerint Olaszország 2006-ra képes lesz megfelelni a stabilitási és növekedési paktumában foglaltaknak, hiszen a költségvetés helyzetét nem fenyegeti komoly veszély. Az olasz ellenzék ennek ellenére lemondásra szólította fel a minisztert, mert szerintük nem teljesítette a kitűzött gazdasági célokat.