Miklós
-7 °C
2 °C

Az első félévben harmadára csökkent a magyar bankrendszer nyeresége

MTI
2002.10.01. 16:38
A magyarországi bankszektor első féléves adózás előtti nyeresége 23,7 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszaka adatának kevesebb mint egyharmada - mondta Szepesi György, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főosztályvezetője a főhatóság sajtótájékoztatóján.

A főosztályvezető elmondta: a bankszektor eredményét elsősorban a Magyar Fejlesztési Bank által elszámolt értékvesztési ráfordítások rontották le.

Ha a szakosított hitelintézeteket nem számítjuk, azaz az MFB, az Eximbank, illetve olyan hitelintézetek, mint a Merkantil Bank, Porsche Bank teljesítményét nem vesszük, akkor a kereskedelmi bankok első félévi adózás előtti nyeresége 76,6 milliárd forintot tett ki, ami 12 százalékkal, azaz 8,2 milliárd forinttal több, mint a bankok tavalyi első féléves nyeresége.

Szepesi György hangsúlyozta: az eredményességet tekintve a biztosítási szektor az éllovas, a biztosító társaságok ez évi első féléves mérleg szerinti eredménye 21,7 milliárd forintot tett ki, ami megközelítőleg ugyanakkora, mint ugyanezen cégek tavalyi egész éves nyeresége.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.