Vilma
-7 °C
4 °C

Fiskális szigort követel az MNB

Napi Online
2002.10.15. 10:28
Ahhoz, hogy jövőre teljesüljön a jegybank inflációs célkitűzése, a kormánynak a bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékára kell mérsékelnie az államháztartás hiányát, a versenyszektorban pedig 3 százalék körül kell tartani a bruttó bérnövekedés ütemét - jelentette ki a monetáris tanács hétfői ülése után Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. László Csaba pénzügyminiszter hétfőn újra megerősítette, hogy a PM kitart a 4,5 százalékos hiányterv mellett, az elmúlt hetek nyilatkozatai azonban arra utalnak, hogy a versenyszektorban a kormányzat 3,0 százaléknál magasabb - 4,5 százalékos - bérdinamikát is elfogadhatónak tart. A jegybank szakértői még nem számolták ki a 4,5 százalékos bérnövekedés makrogazdasági hatásait, ám úgy tűnik, hogy az inflációs cél eléréséhez három százalék körüli növelésre lesz szükség - fogalmazott Járai, aki szerint az MNB a minél alacsonyabb, annál jobb elvéhez tartja magát a bérdinamika esetében.