Mária
-6 °C
2 °C

Az ÁPV két év alatt 400 milliárd forint értékű privatizációt tervez

MTI
2002.10.16. 13:17
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a mintegy 700 milliárd forintos állami vagyonból a következő két évben legalább 400 milliárd forint értékű privatizációt tervez.

Hollai Imre, az ÁPV Rt. igazgatóságának tagja, a Budapest Business Journal szerdai, budapesti konferenciáján megerősítette: az idén még a tavalyinál is kevesebb privatizációs bevétellel számol a vagyonkezelő. - A korábbi menedzsment nem készített elő komolyabb privatizációs tranzakciót 2002-re - indokolta.

Hollai Imre hangsúlyozta: az ÁPV Rt. célja, hogy a közép- és hosszú távon állami tulajdonban lévő társaságokat hatékonyan működtesse. A nyílt, átlátható privatizáció és vagyonkezelés érdekében az igazgatóság tagja a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta.

Az igazgatósági tag a szervezet feladatai közül kiemelte az uniós jogharmonizációs munkát. Példaként említette az aranyrészvényekre vonatkozó szabályok EU-konformmá alakítását.

Említést tett a kárpótlás jegytulajdonosokkal szemben fennálló állami kötelezettségről is. Hollai Imre kiemelte: a mintegy 18 milliárd forintos kárpótlási jeggyel szemben a vagyonkezelő új megoldást kínál. Hozzátette, hogy az ÁPV Rt. ezzel a tőzsde fejlődéséhez is hozzájárul.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.