Az IMF csökkenti a német GDP-növekedésre adott prognózisát

MTI
2002.10.29. 14:24
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) is gyengébb növekedésre számít jövőre Németországban, a Handelsblatt kedden közölt értesülése szerint. A német gazdasági-pénzügyi napilap az IMF napokban megjelenő Németország-jelentésére hivatkozva azt írta, hogy a gazdasági növekedés Németországban 1,75 százalék lesz 2003-ban.

Az IMF a szeptemberi Világgazdasági Kilátásában (World Economic Outlook) még 2,0 százalék növekményt jósolt.

Erre az évre az IMF változatlanul 0,5 százalékos növekedést valószínűsít. "A német gazdaság a törékeny javulás állapotában van" - jegyezték meg az IMF Németország-jelentésében. Az erőteljesebb fejlődés ellen hat a világgazdaság gyengélkedése, a tőzsdék lejtmenete, a gyenge aktivitás a hitelpiacokon, valamint az államháztartás tervezett konszolidálása Németországban.

Wolfgang Clement német gazdasági és munkaügyi miniszter szintén jelezte, hogy a kormány is lefelé módosítja előrejelzéseit. A miniszter értésre adta, hogy a módosítás egybecseng majd a hat vezető német gazdaságkutató intézet egy héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott előrejelzéseivel: az intézetek az idei évre 0,4 százalék növekedést, jövőre pedig 1,4 százalékosat jósoltak.