A GDP 8,7 százalékát is eléri az idei államháztartási hiány

MTI
2002.10.30. 18:41
Az idén az államháztartás hiánya eléri a GDP 8,7 százalékát - közölte László Csaba pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a kormány keddi ülésén a költségvetéssel együtt döntött az idei államháztartási hiány rendezéséről.

Az SA-rendszerű, vagyis az Európai Unió költségvetési számításainak megfelelő 8,7 százalékos hiányból 3 százalékpontot azok az egyszeri tételek tesznek ki, amelyeket az előző kormányzat a költségvetésen kívül számolt el. E nélkül számítva a 2002-es hiány 5,7 százalék lenne.

Az idei év előirányzatait a kabinet tegnapi ülésén áttekintette és felülvizsgálta. Ennek alapján a kormány arra a következtetésre jutott, hogy a plusz állami kötelezettségeket, veszteségeket és mindazt, ami ugyan közgazdasági értelemben a központi költségvetés része, de nincs benne tételesen az idei központi büdzsében, rendezni fogják a jövő évre szóló költségvetési törvényjavaslatban.

Az áttekintés arra az eredményre vezetett, hogy az ez évre szóló eredeti költségvetési törvényhez képest a kiadási főösszeg 5 százalékát is meghaladja az a mérték, amennyivel nagyobb lesz az idei központi büdzsé hiánya (eredetileg a 2002-es költségvetés deficitjét a GDP 3,5 százalékára várták).

A pénzügyminiszter elismerte: ebben az esetben az államháztartási törvény szerint pótköltségvetést kellene benyújtani. A jövő évre szóló törvényjavaslatban ennek az 5 százaléknak az átlépését elismerik az idei évre vonatkozóan, azonban a kormány a parlamenttől felmentést kér a szabály pótköltségvetés készítésének kötelezettsége alól.

Az államháztartási deficit az SA-elszámolási rendszer szerinti (az Európai Unió normái alapján összeállított elszámolás alapján) a GDP 8,7 százalékára rúgó deficit jelentős részét egyszeri kiadások, veszteségek idézték elő.

Ennek részeként az állam átvállalja a Nemzeti Autópálya Rt. autópálya építéshez kapcsolódó adósságát 197 milliárd forint összegben. A pénzügyminiszter kitért arra is, hogy a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül finanszírozott kormányzati feladatok veszteségeit is megtéríti az állam. Ez összességében azt jelenti, hogy mintegy 60 milliárd forinttal kényszerül megemelni az MFB tőkéjét az állam.

Az MFB veszteségét a PM mintegy 130 milliárdra taksálja, amely részben a befektetésekből, részben az MFB által felvásárolt mezőgazdasági, szövetkezeti üzletrészekből fakad, illetve a rosszul tevékenykedő befektetésekre képzett céltartalék-szükségletből ered.

A pénzügyminiszter kitért arra is, hogy az államnak át kellett vennie bizonyos sportcélú beruházásokat, amelyeket a központi költségvetés helyett államilag garantált hitelekből finanszíroztak. Ide sorolta a Budapest Sportcsarnokra fordított 34,8 milliárd forint, a Debreceni Rendezvénycsarnokra szánt 4,1 milliárd forint összegű kölcsönt, illetve Sportfólió Kht. 5,36 milliárd forintnyi beruházásait.