Mol Rt.: 450 milliárd forint a földgáz-üzletágra
A növekvő gázfogyasztás miatt 2010-ig közel 500 milliárd forint többletberuházást kell végrehajtania a Mol Rt.-nek, az ehhez szükséges forrás előteremtése a lakossági gázárak esetében köbméterenként kevesebb, mint 1 forintos emelést jelentene - derült ki a társaság mai háttérbeszélgetésén.
A várakozások szerint a jelenlegi, évi 13 milliárd köbméteres hazai földgázfogyasztás 2010-ig akár 16 milliárd köbméterre is nőhet, az emiatt szükségessé váló fejlesztés pedig körülbelül 450 milliárd forintnyi beruházást igényel. (A fogyasztás felfutása az importfüggőség növekedését is jelenti, ez a mostani 70 százalékről 90 százalék fölé emelkedhet.) Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója szerint a szóban forgó fejlesztésekhez évente legalább 40 milliárd forinttal kellene bővülnie a gázüzletág fedezeti összegének, ami a lakossági gázárak esetében kevesebb, mint 1 forintos növekedéssel megteremthető lenne. Hernádi kijelentette, hogy a társaság a következő 3 évre szóló stratégiáját november 20. után hozzák nyilvánosságra. Megfigyelők arra számítanak, hogy a friss stratégia a megelőzőhöz képest nem lesz gyökeresen új, alapvetően megmarad a regionális terjeszkedési szándék.