Vilma
-7 °C
4 °C

Napi 7 millió eurós kárt okoz a spanyolszági tartályhajó-baleset

MTI
2002.11.18. 12:03
A Spanyolország északnyugati partjai közelében szerencsétlenül járt Prestige tartályhajó napi 7 millió euró gazdasági kárt okoz. Ezt a becslést közölte a spanyol kormány és Galícia önkormányzata.

A spanyol hatóságok halászati tilalmat rendeltek el az érintett partszakaszon, a rendelkezés többezer rákhalászt és kagylótenyésztőt érint. A halászati szövetség attól fél, hogy az olajszennyezés tartós károkat okoz a halászati területeken. A pénteken szerencsétlenül járt, 77 ezer tonna nyersolajat szállító tartályhajó rakományából becslések szerint már 5 ezer tonna ömlött az Atlanti-óceánba. A Prestige tartályhajót a SMIT nemzetközi mentőcsapat Spanyolország északnyugati partjaitól Nyugat-Afrika irányába vontatja, mind távolabb a közeli európai kikötőktől, amelyek nem engedélyezik sérült tartályhajó jelenlétét kikötőikben. A SMIT a tartályhajót csendesebb vízekre akarja vontatni, ahol megpróbálják a maradék olajat átszivattyúzni egy másik hajóba. Félő azonban, hogy a 26 éves tartályhajó kettétörik. A görög tulajdonban lévő, bahamai bejegyzésű hajó úti célja Szingapúr volt.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!