Vilma
-7 °C
4 °C

Az EU 2005-től betiltaná a dohányreklámokat

MTI
2002.11.20. 15:58
Az Európai Parlament szerdán olyan európai törvényjavaslatot hagyott jóvá, mely szerint az Európai Unióban 2005-től tilos lenne dohánycégek számára a médiában (beleértve az internetet is) hirdetni és jelentősebb - nemzetközi jellegű - eseményeket szponzorálni.

Utóbbiak közé tartozik például a Forma-1 versenysorozat is, amelynek egyik fő gazdája, a FIA már 2006-ban nem engedné a cigarettagyártók szponzorációját a sorozaton. Az Európai Parlament eszerint egy évvel hamarabb szeretné befejezettnek látni a cigarettamárkák megjelenését a nevezett technikai sportban.

Az új hirdetéstilalmi javaslat első olvasata szerepelt a parlament előtt, mely tervezett törvény az eddigi - 1998-ban elfogadottat - váltaná le, s melyet az Európai Bíróság két évvel később elvetett, s így át kell alakítani. Ha ez az új elképzelések szerint megtörténik, az uniós miniszterek tanácsának és a parlamentnek is még újra jóváhagyását kell adnia rá és a tagországok kormányainak is el kell fogadnia. A folyamat várhatóan 2005 júliusáig tart, akkortól tehető gyakorlattá az új uniós dohányreklámozási törvény.

Az Európai Bíróság annak idején egyrészt azt kifogásolta, hogy a közegészségüggyel kapcsolatos kérdés a dohányterméké és reklámozásuké, s mint ilyen egyöntetű határozattal emelkedhet törvényerőre, másrészt a nem direkt médiareklámozás, mint például a mozikban a reklámfilmek vetítésének szabályozása egyértelműen a nemzeti törvényhozások illetékességébe tartozhat csak.

Az EU-ban a dohányzás és reklámozás kérdése azért kap egyre nagyobb figyelmet, mert az európai dohányzási ráta sokkal magasabb, mint a szigorú reklámszabályozást bevezető Egyesült Államoké, s évente mintegy félmillió ember halálát az EU-ban még ez idős szerint is közvetlen összefüggésbe hozzák a dohányzással.