Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Az ÁPV Rt. jövőre a Mol tizedét kínálja fel

Napi Online
2002.12.05. 09:49
Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke az állami vállalatok tisztségviselőinek tartott tegnapi konferencián bejelentette: a következő három évben évi 200 milliárd forintos privatizációs bevétellel számol a vagyonkezelő. A jövő évi várható tranzakciók között a vezérigazgató az Antenna Hungária, a Postabank, a Malév, a Dunaferr, a Bábolna, a Konzumbank és az FHB nevét sorolta fel, valamint megemlítette, hogy jövőre sor kerül a Mol állami részvénycsomagjából egy 10 százalékos pakett eladásának előkészítésére. Jövőre összesen 18-20 társaság privatizációjával foglalkozik majd a vagyonkezelő.

Az Antenna Hungária privatizációs koncepciójáról külön döntést hoz a kormány, valószínűleg még ebben az évben. A felsorolásban az az újdonság, ami hiányzik belőle, ezek szerint a Richter 25 százalékos állami pakettje - legalábbis egyelőre - megmenekült az eladástól. A NAPI Gazdaság információi szerint az ÁPV Rt. igazgatósága mai ülésén várhatóan dönt a Forrás Rt.-be szánt részvényapport első csomagjáról, amelynek értéke mintegy 6,5 milliárd forintra tehető.

A csomag az egy hónappal ezelőtti elképzelésekhez képest is változott. Az Antenna részvényeinek nem 8,07, hanem mindössze 5 százaléka kerül a Forrásba (talán azért, hogy az ÁPV Rt. -nek megmaradjon a 75 százalékos többsége), kimarad - talán csak egyelőre - a 30 ezer darab Richter-részvény, 1,04 százalékról 4,04 százalékra - 493 ezer darabra - növekszik viszont a BorsodChem-pakett. A névértéken 3 milliárd 589 millió forintos cukoripari portfólió nem változik. A 40 ezer Mol-részvénnyel és 594 ezer Antennával együtt a Forrás megfelelően kistafírozva, árfolyamértéken 4,1 milliárd forintos likvid részvénypakettel kezdheti a nyilvánosság előtti pályafutását.