Natália
-3 °C
8 °C

Japán: nulla százalék alatti kamatok

MTI
2003.01.24. 12:35
A japán jegybank márciusban távozó kormányzója továbbra is ellenáll a kormány nyomásának, bár a kabinet bátrabb jegybanki intézkedéseket várna a gazdaság élénkítésére.

Hajami Maszaru szerint a japán gazdaság "vakmerő hazardírozás", vagyis a gazdasági stabilitás pénzügypolitikai kockáztatása nélkül is le tudja győzni a deflációt.

Takenaka Heidzo gazdasági miniszter pénteken reményét fejezte ki, hogy a jegybank folytatja erőfeszítéseit, és további pénzügypolitikai könnyítéseket vezessen be.

Takenaka a kormány pénteki ülése után nyilatkozott így. A japán kormány a következő pénzügyi évre - 2003. április 1-től - a hazai össztermék 0,6 százalékos reálnövekedését várja, legalábbis pénteken ismertetett célkitűzései szerint. Az elemzők csak 0,1 százalékra teszik az elérhető növekedési ütemet, és ezzel Japán a leglassabban fejlődő fejlett ipari állam lehet a következő pénzügyi évben.

Pénteken először süllyedtek nulla százalék alá a hazai kamatok Japánban, annak következményeként, hogy a jegybank 2001. március óta a rövid távú piacon fölös készpénzmennyiséggel árasztja el a bankrendszert, hogy zéró körül tartsa a kamatokat.

Az ajánlott egynapos bankközi kamatok -0,01 és -0,02 százalék között mozogtak január 27-28-ra. Bankárok szerint mintegy 15 milliárd jennel (127 millió dollár) kereskedtek negatív kamatokon.

Ez a jelenség - nevezetesen, hogy a hitelt felvevőnek kevesebbet kell visszafizetnie a kölcsönvett összegnél - nem új a jenpiacon: az eurójen piacon - a Japánon kívüli jenpiacon - december közepe óta negatív kamatokkal dolgoznak, mivel szakértők veszélyesen erősnek ítélik a jent.

Negatív kamatokat alkalmaztak például Svájcban a hetvenes években, hogy elriasszák a külföldi befektetőket a betételhelyezésektől svájci frankban, azért, hogy a valuta értékét csökkentsék. Szekértők ugyanis túlságosan erősnek ítélték a svájci frankot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!