Miklós
-7 °C
2 °C

Lassan előmerészkednek az éticsigavadászok

MTI
2003.04.07. 09:30
A Környezetvédelmi Értesítő április másodikán közölt számából kiderül, hogy a fokozottan védett puhatestűekből összesen 2 ezer tonnányi összeszedését engedélyezi az áprilistól június közepéig terjedő gyűjtési időszakban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.

Pacs István, az Éti csiga Terméktanács elnöke elmondta, hogy tavaly a felvevőhelyeken átadható mennyiség még 3 ezer tonna volt, ám a kedvezőtlen időjárás miatt ímmel-ámmal előmerészkedő csigákból csak 2,4 ezer tonnát sikerült a többszázezer gyűjtésre vállalkozónak "becserkésznie" - írja az MTI.

A szakember rámutatott, hogy az előző, csapadékban szegény téllel szemben az idén sok hó esett, ami kedvezett az állatok áttelelésének. - A csigák előbújási kedvét ezen kívül már csak egy esős tavasz fokozhatná, ami végképp megkönnyítené a puhatestűre vadászók munkáját - tette hozzá.

Az elnök közölte, hogy a felvásárlók az idén várhatóan kilogrammonként 80-100 forintért veszik át a csigákat, míg tavaly 60-80 forint volt az ár.

Pacs István beszámolt arról, hogy az évente begyűjtött csigamennyiség másik fele élő állapotban kerül Görög-, Török-, illetve Olaszországba. A csigák döntő hányadát feldolgozott állapotban a francia piacon értékesítik, magyarországi fogyasztás néhány étterem kínálatától eltekintve gyakorlatilag nincs.

- Tavaly összesen másfél milliárd forint értékben exportált Magyarország éti csigát, amely az idén a lecsökkent csigakvóta miatt várhatóan 1,2 milliárd forint körül alakul - jelezte az elnök.