Nem lesz elég az adó a német államháztartás számára

MTI
2003.04.11. 13:38
A német parlament mindkét háza megszavazta pénteken az adóemeléseket, amelyekkel a kormány csökkenteni akarja az államháztartási hiányt, de a törvényhozók engedélyezte emelések jóval elmaradnak attól, amit a kormány kért. Hans Eichel pénzügyminiszter már közölte is, hogy veszélybe kerül a hiánycsökkentés az euróövezetben kötelező, a GDP 3 százalékát meg nem haladó szintre.

A megszavazott társaságiadó-emelések 1 milliárd eurót hoznak a szövetségi és a tartományi költségvetéseknek az idén, a kormány tervezte 3,44 milliárd euró helyett. Jövőre 2,9 milliárd eurós bevételnövekedés várható ezekből, körülbelül 7 milliárddal kevesebb, mint a kormány tervezte - mondta a német pénzügyminisztérium szóvivője a parlamenti szavazás után.

A törvényhozók leszavazták egyebek között a vállalati kocsik, az Európán belüli légiutazások, a tőkenyereség adójának növelését, az első lakásvásárlás támogatásának csökkentését.

A pénzügyminiszter korábban úgy becsülte, hogy az államháztartási deficit, az adóemelésekkel együtt, az idén a GDP 2,8 százalékára csökkenthető a tavalyi 3,75 százalékról, amely miatt az EU eljárást kezdeményezett Németország ellen, a stabilitási és növekedési paktum megsértése címén. Az EU Franciaország ellen is eljárást kezdett a hiánykorlát megsértése miatt.

Eichel jelezte, hogy hamarosan pótköltségvetésre lehet szükség, ezen a munkát esetleg már májusban meg kell kezdeni, és nehéz döntésekre van kilátás, annál is inkább, mert az idei gazdasági növekedés lehetőségei jócskán elmaradnak azoktól a várakozásoktól, amelyekre az idei költségvetést alapozták.