Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Megháromszorozta nyereségét az SAP

euractiv.hu
2003.04.24. 09:59
Bejelentette első negyedéves eredményeit Európa legnagyobb szoftvervállalata, a német SAP. Eszerint 2003 első negyedében, a vállalat - a várakozásoknak megfelelően, - 186 millió eurós profitra tett szert. A tavaly ilyenkor teljesített 65 millió eurós profit megháromszorozása 1,52 milliárd eurós árbevétel mellett sikerült, ami figyelemre méltó, ugyanis utóbbi adat 8 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első negyedévinél.

Az első negyedévi siker főként a költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhető, valamint annak, hogy a vállalat megszabadult azoktól az egykori terhektől, amelyeket a Commerce One amerikai holding jelentett számára. A német SAP 20 százalékos amerikai érdekeltsége ugyanis érzékenyen érintette az európai cég tavalyi eredményeit.

A vállalat célja kiterjeszteni piaci részesedését, javítani a jövedelmezőséget, ugyanakkor folytatni kívánja saját részvényeinek felvásárlását is. Tavaly az SAP 279 millió euró értékben vásárolta vissza részvényeit, az idén pedig eddig 71 millió euró értékben vásárolt.

A világ harmadik legnagyobb szoftvervállalataként számon tartott német cégnél a szoftverlicenszek értékesítéséből származó bevétel az év első negyedében 352 millió euró volt, 12 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévi teljesítménytől. Ezzel szemben a szervizszolgáltatási árbevételek a tavalyi első negyedévi 597 millió euróval szemben az idén 608 millió eurót tettek ki. A frankfurti értéktőzsdén az SAP részvényeit 90 euró körül jegyezik.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.