Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Zuhant a Volkswagen profitja

Napi Online
2003.05.07. 13:40
A Volkswagen AG nyeresége a várakozásokat felülmúló ütemben zuhant az első negyedévben, ám a cég megerősítette, hogy a folyó negyedévre az új modelleknek köszönhetően már jobb adatokat vár. A cég legfőbb piaca Kína lett. Az egy évvel korábbi közel egymilliárd euróval szemben a Volkswagen AG az első negyedévben mindössze 331 millió euró adózás előtti nyereséget ért el, ami még a Reuters elemzői prognózisában szereplő 464 milliós várakozást is alulmúlta. A profit visszaesését a vállalat az értékpapír-portfólió értékének 143 millós leírásával, illetve az euró erősödésével indokolta. A csoportszintű üzemi eredmény 47 százalékkal 604 millió euróra esett, a nettó profit pedig 68 százalékkal 202 millióra zuhant. A társaság autóeladásai 3,1 százalékkal emelkedtek, főként a kínai keresletnek köszönhetően, így az ottani piacon a VW - történetében először - több gépkocsit értékesített, mint Németországban. A második negyedévben az autógyártó már komoly javulást vár, a már piacra dobott Touran és Toureg modelleknek, illetve a bevezetés előtt álló, ötödik generációs Golfnak köszönhetően. A forgalom azonban valószínűleg még így is elmarad majd a megelőző évi 4,76 milliárd eurótól.