Mária
-7 °C
3 °C

Neue Zürcher Zeitung: A Malévnek nehéz dolga lesz az EU-ban

MTI
2003.05.08. 12:28
A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap csütörtöki számában terjedelmes cikket szentelt a kelet-európai légitársaságoknak az Európai Unió bővítése kapcsán, s ebben részletesen szólt a Malévról is. "A Malév magyar nemzeti légitársaság (a CSA-hoz képest) az uniós csatlakozásra kevésbé jól felkészült állapotban van. Március végén Váradi Józsefnek, a 2001. júliusa óta hivatalban lévő vezérigazgatónak vennie kellett a kalapját. A vezetésváltás elodázza a stratégiai döntéseket. A budapesti repülőtér szerepének kiépítése lehetetlen egy nagy nemzetközi szövetséghez tartozó, saját erős légitársaság nélkül. A holland KLM-mel fennálló partneri szerződés önmagában nem elég. Az EU liberalizált piacán a Malévnak alighanem nehéz dolga lesz mai struktúráival. A versenyt erősítik az úgynevezett fapados légitársaságok, mint a Ryanair és a Virgin Express, amelyek érdeklődés tanúsítanak aziránt, hogy Budapesten rendezzenek be támaszpontot. Az Arc Air alakulásával ezen kívül jelentkezik az első magyar olcsó légitársaság is."