Miklós
-7 °C
2 °C

Veszteséges a Nitrokémia

MTI
2003.05.09. 11:49
A balatonfűzfői Nitrokémia 2000 Rt. vesztesége 2002-ben - a megnövekedett költségek miatt - elérte a 150 millió forintot. A cég közgyűlése elfogadta a tavalyi mérleget, amely szerint az árbevétel 2002-ben 9,8 milliárd forint volt. Egy évvel korábban még 11,5 milliárd forintos árbevételt ért el a Nitrokémia. A közgyűlést követően Henger Károly, a cég vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az árbevétel 53 százaléka belföldi értékesítésből származott. A három évvel ezelőtt privatizált Nitrokémia 90 százalékban a menedzsment, 10 százalékban a dolgozók tulajdona.

Henger Károly elmondta: az idei gazdasági stratégiában a termékszerkezet-váltás a meghatározó. Az idén folytatják a finomkémiai üzletág fejlesztését, és a tervekben egy újabb üzem létesítése is szerepel. A hagyományos termékeik - növényvédőszerek és intermedierek - gyártása mellett megkezdték a finomkémiai üzletág kialakítását. Elindították tavaly a műanyagipari adalékok gyártását, és új üzemet létesítettek a gumiipari adalékok előállításához is. A finomkémiai termékeik aránya már eléri a 15 százalékot. A szerkezetváltás következtében kivonultak több üzletágból, így például felhagytak a fuvarozással és a festékgyártással. A struktúraváltás létszámcsökkentéssel járt: 720-ról 640-re csökkent tavaly a dolgozók száma.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!