Zita, Mariann
12 °C
19 °C

MNB: korai még az euró bevezetéséről beszélni

MTI
2003.05.12. 16:20
Korai lenne még megnevezni az időpontot, amikor Magyarország csatlakozik az ERM-II árfolyamrendszerhez, majd az euró hazai bevezetését lehetővé tevő Európai Monetáris Unióhoz - hangsúlyozta Szapári György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Az alelnök emlékeztetett: a Pénzügyminisztériummal alkotott közös bizottságban készül az euró bevezetésének feltételeit és hatásait elemző tanulmány, amelyet várhatóan nyáron nyújtanak be a kormánynak.

Az IMF állásfoglalásáról Auth Henrik jegybanki alelnök elmondta: a tavalyi eseményekre hívta fel a figyelmet a valutaalap, amikor az inflációs célkitűzés, valamint a bérpolitika és a fiskális politika között konfliktus alakult ki. Hozzátette: széttartó jövedelempolitika idején az inflációs cél elérése áldozattal, elsősorban versenyképességi áldozattal jár. Hangsúlyozta, hogy a költségvetésnek és a jövedelempolitikának vissza kell térnie az előcsatlakozási programban megfogalmazottakhoz, ellenkező esetben újabb konfliktus robbanhat ki.