Százmillió dolláros profit a Molnál

Napi Online
2003.05.15. 11:06
A legoptimistább elemzői várakozásokat is túlszárnyaló, 22,8 milliárd forintos (100,5 millió dollár) adózott eredményről számol be a Mol Rt. idei első negyedéves gyorsjelentése. A részvényenként 245 forintos nyereséget mutató számok messze túlhaladják az elemzői várakozások átlagát, a tavalyi nyereségszintet - pedig 66 milliárdos profittal végül az is rekordév lett - több mint kétszeresen haladják meg. Az olajtársaság a gyorsjelentési szezon utolsó napján kiadott beszámolójából kiderül, hogy a társaság számára kifejezetten kedvező az olajárak emelkedésének időszaka, ami az iraki háború keltette várakozások közepette egyértelműen jellemezte szinte a teljes negyedévet. A társaság upstream (kutatás-termelés) üzletága hozta a profit legnagyobb részét (18 milliárd forint, azaz kis híján 80 millió dollár üzleti eredmény), ami nem meglepő, hiszen a világ szinte összes, kitermeléssel foglalkozó vállalata hatalmasat nyert az iraki helyzet miatt felpumpált olajárakon. A 2002-es év első negyedévéhez képest azonban ez nem különösebben nagy változás, különösen forintban számolva, alig 8 százalékot tesz ki.