Lázadás a Glaxónál a tízmilliós vezetői juttatás miatt

MTI
2003.05.20. 12:22
A brit vállalattörténetben példátlan részvényesi lázadás akadályozta meg, hogy a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari csoport vezérigazgatója több tízmillió font értékű végkielégítésben részesülhessen állása elvesztése esetén. A Glaxo intézményi befektetőinek lépése a vállalati szektor egészének történetében új fejezetet nyithat, és a precedens lezárhatja a csillagászati vállalatvezetői juttatások kritika nélküli megszavazásának eddigi gyakorlatát.

A GSK vezérigazgatójának, Jean-Pierre Garnier-nak szánt végkielégítési csomagban egyebek mellett két évi fizetés, prémiumok, valamint részvényopciók szerepeltek volna; ez így együtt becslések szerint 22 millió fontot (36 millió dollárt) érne. Mindemellett kedvező nyugdíjcsomagot is kapott volna; egyebek mellett valós koránál három évvel többet számoltak volna el neki, ami szintén többletjuttatást tett volna lehetővé. A részvényesek azonban mindezt minimális, 50,78 százalékos többséggel elvetették a vállalat hétfő éjszakába nyúló, viharos közgyűlésén. Ez volt a brit gazdaságtörténet eddigi legnagyobb részvényesi lázadása.

A The Independent című lap kedden összeállítást közölt a legnagyobb londoni tőzsdei cégek tavalyi vezetői fizetésemeléseiről. A lap szerint felső vezetői juttatások 2002-ben 9 százalékkal, a Nagy-Britanniában irányadóként kezelt alapinfláció háromszorosával, átlagosan 1,73 millió fontra emelkedtek, miközben a cégek piaci tőkeértéke 25 százalékkal zuhant. A kirívó példák között szerepel Sir Peter Bonfieldnek, a British Telecom volt vezérigazgatójának esetét. Sir Peter 3,1 millió font összértékű egyszeri juttatás- és kedvezménycsomaggal távozhatott a legnagyobb brit távközlési szolgáltatótól, amelynek piaci értéke ugyanabban az évben 71,4 százalékkal esett, és adóssága meghaladta a 30 milliárd fontot.