Miklós
-7 °C
4 °C

Takarékszövetkezetek: 600 milliárdos betétállomány

MTI
2003.05.21. 12:31
A takarékszövetkezetek 2003. március végén 603 milliárd forintnyi betétet kezeltek, 21,5 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit. A takarékszövetkezetek március végi mérlegfőösszege 21 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban és az idei első negyedév végén elérte a 670 milliárd forintot. Mind az ügyfélhitelek, mind az ügyfélbetétek 20 százalék fölötti növekedést értek el egy év alatt. A betétállományon belül több, mint 100 milliárd forinttal nőtt a lakossági betétállomány az elmúlt évben, és március végén elérte az 565 milliárd forintot. A vállalkozói betétek 25 százalékos növekedéssel 145 milliárd forintra nőttek az idei első negyedév végére.

Mind a szokásos üzleti eredmény, mind pedig az adózás előtti profit 41 százalékkal javult az egy évvel korábbihoz képest és egyformán 2,41 milliárd forintra rúgott. A szektor saját tőkéje 20 százalékkal, 37-ről 44 milliárd forintra növekedett az idei első negyedév végére. Március 31-én 165 takarékszövetkezet működött, eggyel kevesebb, mint a 2002 december végén és további három fúzió vár még bejegyzésre - tájékoztatta az MTI-t Szőke András, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnök-ügyvezetője.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!