Judit
-2 °C
8 °C

Újabb beruházási lehetőségekről tárgyalt a Suzuki

MTI
2003.05.22. 12:00
Újabb beruházási lehetőségekről tárgyalt a gazdasági és közlekedési miniszterrel Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnöke csütörtökön Budapesten, aki a társaság közgyűlésére érkezett Magyarországra. Csillag István a megbeszélést követően az MTI-nek elmondta: a magyarországi Suzuki 2002-ben ért el először nyereséget, amióta letelepedett Magyarországon. - Ez reményt ad további beruházásokra - tette hozzá a miniszter. Szavai szerint a Suzuki arra törekszik, hogy a következő két évben a tavaly elért 85 ezres éves kibocsátást mintegy 150 ezerre növeljék. A társaság üzleti tervei alapján minden évben új típust vezetnek be, amelyet Magyarországról juttatnak el az európai piacokra. Csillag István beszámolt arról, hogy a magyarországi társaság az eddig felhalmozott veszteséget két év alatt kívánja ledolgozni. A miniszter közölte: a Suzuki tervei szerint segítséget kíván nyújtani beszállítói letelepedéséhez Esztergomban és környékén. Mint mondta: ehhez új helyi iparűzésiadó-politikát javasolnak, hogy Szlovákiához képest Magyarország versenyképes legyen.