Nőtt a SABMiller profitja

MTI
2003.05.22. 16:55
A SABMiller Plc, a világ második legnagyobb sörgyára, éves profitjának 27 százalékos növekedéséről számolt be, valamint arról, hogy három éven belül elvégzi a nemrégiben felvásárolt Miller növekedésének megalapozását. A Pilsner Urquell, a Miller Lite és a Castle sörök - valamint a múlt hét óta immár az olasz Peroni - gyártójának adózás előtti profitja 770 millió dollár volt a márciusban befejeződött pénzügyi évben. A társaság korrigált adózás előtti profitja 66 százalékos emelkedéssel 1,107 milliárd dollár lett - belül maradt az elemzők által "kijelölt" 1,015-1,151 milliárd dolláros sávon. A Miller felvásárlása, amely a csoport stratégiailag rendkívül fontos lépése volt, júliusban fejeződött be. Bízunk abban, hogy integrálása és növekedési pályára állítása három éven belül lezajlik - nyilatkozta a cégcsoport elnöke, Meyer Kahn. A londoni székhelyű SAB 5,6 milliárd dollárért vásárolta meg az amerikai Miller sörgyárat - így kilenc hónap már az együttes beszámolót érintette. Az elemzők aggódnak amiatt, hogy mennyi időbe telhet a Miller rendbetétele, hiszen az nagy harcban áll ősrégi versenytársával, az ágazat óriásával, az Anheuser-Buschsal. A július óta eltelt kilenc hónap alatt a Miller összes eladásai 3,7 százalékkal csökkentek: a hazai, egyesült államokbeli értékesítése 4,5 százalékkal esett vissza, míg nemzetközi eladásai 6,6 százalékkal növekedtek.