Miklós
-7 °C
2 °C

Több repülő, kevesebb utas

MTI
2003.05.25. 09:23
Emelkedett a magyar légtér forgalma az idén az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ezzel szemben az utasforgalom kis mértékben tovább csökkent.

A Budapest Airport adatai szerint a légtérben az első három hónapban 83.645 gép közlekedett, 3,1 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az átrepülő forgalom 2 százalékkal, 62 ezer fölé, a ferihegyi 11,5 százalékkal, 18.300-ra nőtt egy év alatt. A kereskedelmi gépforgalom 93,6 százaléka európai célállomások felé irányult, az Európai Unió repülőtereire 60,3 százalékuk. A legtöbb járat Münchenbe, Frankfurtba, Párizsba, Bécsbe és Londonba indult.

A legnagyobb gépforgalmat lebonyolító Malév piaci részesedése 48 százalékról 55 százalékra nőtt. A második helyen a Lufthansa szerepel 13 százalékos részesedésével, míg az Air France és a British Airways 4-4 százalékot tudhat a magáénak, a Travel Service piaci részesedése pedig 3 százalékot tett ki.

Mindezek ellenére az utasok száma 0,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ez 843.499 utas kiszolgálását jelentette az idén. Az összes kereskedelmi utasforgalom döntő része, 89,4 százaléka Európába indult, vagy érkezett, az unió tagállamaiba az utasok 63,4 százaléka indult Ferihegyről.

A Malév az első negyedévben 465 ezer 697 utast szállított, 6,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A Ferihegyen megforduló állampolgárok többsége, 58,4 százalékuk külföldi, elsősorban német, angol és francia. A tavaly azonos időszakihoz képest jelentősen, 32 százalékról 41,6 százalékra nőtt a magyar utasok aránya.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.