Miklós
-7 °C
4 °C

Nőtt a magyar légtér forgalma az első negyedévben

MTI
2003.05.26. 10:30
Emelkedett a magyar légtér forgalma az idén az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ezzel szemben az utasforgalom kis mértékben tovább csökkent. A Budapest Airport adatai szerint a légtérben az első három hónapban 83.645 gép közlekedett, 3,1 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az átrepülő forgalom 2 százalékkal, 62 ezer fölé, a ferihegyi 11,5 százalékkal, 18.300-ra nőtt egy év alatt. A kereskedelmi gépforgalom 93,6 százaléka európai célállomások felé irányult, az Európai Unió repülőtereire 60,3 százalékuk. A legtöbb járat Münchenbe, Frankfurtba, Párizsba, Bécsbe és Londonba indult. A legnagyobb gépforgalmat a Malév tudhatta magáénak, piaci részesedése 48 százalékról 55 százalékra nőtt. A második helyen a Lufthansa szerepel 13 százalékos részesedésével, míg az Air France, és a British Airways 4-4 százalékot tudhat a magáénak, a Travel Service piaci részesedése 3 százalékot tett ki. Az utasok száma 0,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ez 843.499 utas kiszolgálását jelentette az idén.