Natália
-3 °C
7 °C

Irakban helyreáll az olajtermelés

MTI
2003.06.02. 16:03
Irak június második felében akár már napi 750 ezer hordó kőolajat exportálhat, közölte az iraki olajügyi minisztérium egyik képviselője. Az illetékes azt mondta, hogy Irak a hónap második felében napi 1,5 millió hordóra növeli termelését, aminek egyik fele a hazai ellátást fedezi majd, másik fele exportra kerül és ez a mennyiség fokozatosan nő majd. A minisztériumi illetékes elmondta még, hogy Irak kisebb mennyiségű fűtőolajat ad el Jordániának és Törökországnak, amiért cserébe benzint kap, hogy pontosan mennyit, azt nem tárta fel. Olajipari források úgy tudják, hogy Irak napi mintegy hárommillió liter fűtőolajat szállít Jordániának.

Az iraki olajkivitel márciusban állt le, amikor az Egyesült Államok vezetésével katonai akció indult Irak ellen. Irak, amely a világon a második legnagyobb olajtartalékkal rendelkezik Szaúd-Arábia után, napi kétmillió hordó kőolajat exportált a háború előtt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.