Miklós
-7 °C
2 °C

MSZP: lendületes növekedés 2005-től

2003.06.17. 18:14
Teljes összhangot tapasztalt a miniszterelnök a kormány és az MSZP parlamenti frakciója között - jelentette ki Medgyessy Péter az MSZP frakcióülését követően újságírók előtt. A találkozón a kormány vázolta 2004-re szóló költségvetési elképzeléseit. Medgyessy rendkívüli fontosnak nevezte a következő évet, amikor is a Nemzeti Fejlesztési Tervet valósítják majd meg. A kormány jövőre3-4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, az állam kiadásai pedig legfeljebb 7 százalékkal nőhetnek.

A munkahelyteremtést, a befektetések ösztönzését, az infrastruktúra és az úthálózat fejlesztését, valamint az önkormányzatok finanszírozását jelölte meg a 2004-es költségvetés prioritásaként az MSZP elnöksége - közölte a testület keddi budapesti ülését követő sajtótájékoztatón Kovács László. "A jövő év a költségvetési hiány csökkentésének, a takarékosságnak és az erőgyűjtésnek az éve lesz" - mondta az MSZP elnöke. 2005-ben és 2006-ban már a "lendületes növekedésre" és az európai uniós források kihasználására kerül a hangsúly - tette hozzá egy kérdésre válaszolva.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.