Judit
3 °C
6 °C

Drasztikus karcsúsításra készül a MÁV

2003.06.19. 08:29
Műszaki, pénzügyi és teljesítményi válságban van a MÁV - hangzott el a Magyar Rádió Krónika című műsorában. A vasúttársaság másfél évtized alatt elveszítette az áruszállítási piacának kétharmadát, utaslétszáma alig negyven százaléka a 15 évvel ezelőttinek. A személy- és tehervagonok átlagéletkora harminckét év. A 7800 kilométernyi vasúthálózat egyharmadán az árú- és személyforgalomalig tíz százaléka zajlik, ennek ellenére a MÁV nem javasolja a kormánynak a hálózat csökkentését. Terveik szerint az önkormányzatok tulajdonossá tételével próbálják életben tartani a vasutat.

A MÁV elnöke úgy látja, a személyszállítás terén kitörési lehetőség lehet az elővárosi vonalakon 15-40 perces gyakorisággal új motorvonatokkal új járatok indítása, valamint az InterCity, Interpici-hálózat bővítése. A teherfuvarozásban sokkal nehezebb a javítási lehetőség, a vagonok fele ma sincs kihasználva, ugyanakkor a kamionszállító Rola-kocsikból csak ötven van, holott 150 kellene. A következő három évben 11 ezer álláshely szűnik meg a MÁV-nál, ez 5600 ember elbocsátását jelenti, 3800 dolgozót külső cégek foglalkoztatnának majd, 1600-at pedig nyugdíjaznának. A MÁV elnöke végül elmondta, várhatóan egy hónap múlva kerül a kormány elé az a javaslatcsomag, amely a vasút reformját is tartalmazza és a tervek szerint még az idén megszülethet a vasúti törvény is