Judit
-2 °C
8 °C

Újabb elbocsátások a Fiatnál

MTI
2003.06.19. 12:10
A FIAT Auto átalakítási tervei keretében újabb 8-10 ezer fős létszámcsökkentést tervez. A milánói Il Sole 24 Ore csütörtöki száma úgy tudja, hogy létszámcsökkentési tervet a felügyelőtanács júnis 26-i ülésén terjesztik elő. A tervezett csökkenést elsősorban az Olaszországon kívüli termelőüzemekben akarják végrehajtani. Az olaszországi üzemekből decemberben 5600 főt bocsátottak el. A létszámleépítés mindenekelőtt a haszonjárműgyártó CNH Global NV-t érinti majd. Az elbocsátások mellett ugyanakkor az átalakítási terv erőteljes kutatás-fejlesztési kiadásokat irányoz elő: a csoport forgalmának öt százalékát szeretnék kutatásra fordítani. A terv értelmében a FIAT-partner General Motorsszal - amely 2000 óta 20 százalékkal részesedik a FIAT Autóban - közösen fejlesztenek ki új modelleket, ugyanakkor egyszerűsítik a társasági szerkezetet is: a különböző járműfajták gyártásából adódó átfedések megszüntetésével további megtakarításokat akarnak elérni. A FIAT Auto célja, hogy a márciusban még 5 milliárd eurót kitevő adósságát 2003 végéig 1,7 milliárd euróra csökkentsék.