Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Palotás Postabank-ügyben pert nyert

Napi Online
2003.06.20. 14:37
Palotás János jogerősen megnyerte a Postabank-részvények ügyében az állam ellen indított pert, így az államnak 700 millió forintot kell fizetnie a vállalkozó bankpapírjaiért. Palotás 1998 tavaszán közel 34 ezer darab, tízezer forint névértékű Postabank-részvényt vásárolt, 140 százalékos árfolyamon, összesen 473 millió forintért. Miután kiderült, hogy a Postabank jóval százmilliárd forint feletti tőkeveszteséget hozott össze az évek során, a magyar állam 1998 nyarán a papírok névértékét öt forintra szállította le.

Az emiatt indult részvényesi perekben a Legfelsőbb Bíróság több jogerős ítéletben is kimondta, hogy az államnak 106 százalékon, azaz 10,621 ezer forinton kellett volna vételi ajánlatot tennie, mikor 1998-ban a Postabank meghatározó tulajdonosává vált. Az LB mostani ítélete szerint Palotásnak a részvényvásárlás idején voltak információi a Postabank helyzetéről, a befektetés kockázatos mivoltáról, így kártérítés az ügyben nem illeti meg, ám az államnak vissza kell vásárolnia tőle a papírokat 106 százalékos árfolyamon. A hétszázmilliós összeg a kamatokat is tartalmazza.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!