Ökoadó-terv év végére

MTI
2003.06.23. 08:46
Az ökoadó bevezetéséről az év végéig tervezetet készít a környezetvédelmi minisztérium - közölte Persányi Miklós, a tárca vezetője. A miniszter kifejtette, hogy a környetterhelést okozókra kivetett ökoadó várhatóan egy olyan díjcsomag lesz, amely egyrészt már meglévő, másrészt új elemeket tartalmaz. "A hulladékok után fizetett termékdíj és a vízhasználatért kötelező vízkészlet-járulék mellett megjelenhet a környezetterhelési díj és energiaadó is" - jelezte Persányi Miklós.

A környezetterhelési díjról szólva elmondta, hogy az légszennyezési díjból, vízterhelési díjból és talajterhelési díjból állhat majd. Az elképzelések szerint a díjak a települések büdzséjébe vagy a központi költségvetésbe folynának be. A miniszter megjegyezte, hogy az energiaadó a fogyasztókat terhelné a felhasznált energia fűtőértéke alapján, ám több hátrányos társadalmi csoport kedvezményeket vagy mentességet kapna a díj alól. Az ökoadó fokozatosan az elkövetkező években épülhet be a magyar pénzügyi rendszerbe, ezzel "zöldítve" annak szerkezetét. Az új adónem részben az uniós szabályozáson alapul majd, s épít egyes nyugat-európai országok tapasztalataira is.