Megállapodás a cseh államháztartási reformról
A tavalyi 6,2 százalékról 2006-ig a hazai össztermék (GDP) 4 százalékára kell csökkenteni Csehországban a közkiadások hiányát - jelentette be vasárnap késő este Vladimír Spidla kormányfő. A cseh kormánykoalíció három pártjának vezetése előzőleg véglegesítette az államháztartási reform tervezetét. "A megállapodás most már végleges, és meghatározza az államháztartás reformjának kereteit" - közölte Spidla a koalíciós pártok vezetőinek hatórás tanácskozása után. Cyril Svoboda külügyminiszter, a Kereszténydemokrata
Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elnöke cáfolta, hogy a koalíció
pártjai között továbbra is lennének vitás és nyitott kérdések.
Bohumil Sobotka pénzügyminiszter elmondta: 2004-ben a költségvetési hiány a privatizációs bevételek, az állami konszolidációs ügynökség veszteségei és az esedékes garanciális kifizetések nélkül legföljebb 83 milliárd koronára rúghat. Ez 9 milliárddal kevesebb, mint az idei évre jóváhagyott deficit. "Megállapodtunk abban is, hogy a pénzügyi reform tervezetét a hétfői kormányülésen hivatalosan is jóváhagyjuk" - hangsúlyozta a miniszter. A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint a következő három évben 200 milliárd koronával kell csökkenteni a közkiadásokat. Az adótörvények módosításával közben 70 milliárd koronával kell növelni az állam bevételeit.