A forinterősödés rontott a versenyképességen

MTI
2003.06.30. 10:18
A 2001 közepe óta tartó forinterősödés ugyan nem lehetetlenítette el a vállalatokat, de exportjövedelmezőségük és versenyképességük jelentősen romlott - összegezhető a Kopint-Datorg nemrég elkészült felmérése. "A Kopint-Datorg kiinduló hipotézise, amely szerint a forint erősödése 2001 közepe és 2003 áprilisa között rontotta az export versenyképességét, sőt, vállalatokat lehetetlenített el, és a vállalati jövedelmek újraelosztását eredményezte, csak részben igazolódott" - állítja Palócz Éva.

Általánosítható tapasztalat - elsősorban a könnyűipari és élelmiszeripari vállalkozásoknál -, hogy a kis- és közepes, hazai magántulajdonban lévő, Budapesttől távol eső, bérmunkában exportáló cégek vannak a leginkább kiszolgáltatva a forint erősödésének és a külső változásoknak. A válaszokból az derült ki, hogy 245 forint feletti euró árfolyam az átlag számára már nyereséges exportot eredményez. Ugyanakkor a vállalkozások folyamatos fejlődéséhez, a létszám megtartásához 250-260 forint közötti forint árfolyamot tartanak kívánatosnak (a vizsgálat a június 4-i sáveltolás előtt befejeződött.)

Főleg a textil-ruházati, illetve az élelmiszeripari válaszadók fogalmaztak igen kritikusan a forinterősödésről, a gépipari cégek gazdálkodását a recesszió negatívabban befolyásolta mint a forinterősödés. "Érdekes, hogy a válaszadók többsége 250 forintnál gyengébb árfolyamot nem tartott valószínűnek" - idézett a vizsgálat megállapításaiból Palócz Éva. Ugyanakkor a válaszadók többsége az árfolyam-stabilitást hiányolta és a kiszámítható, tervezhető árfolyamot fontosabbnak tartotta a konkrét értéknél - tette hozzá a kutató.