Vilma
-8 °C
3 °C

Az idén visszaeshet a német GDP

Napi Online
2003.07.01. 13:20
A DIW német kutatóintézet szerint az ország gazdasági válságban van, s az idén valószínűleg csökken a német bruttó hazai termék (GDP). A szakértők a korábbi, 0,6 százalékos GDP-növekedést valószínűsítő jóslatukat 0,1 százalékos visszaesésre korrigálták, ráadásul jövőre sem várnak jelentős fellendülést, mindössze 1,3 százalékos bővülésre számítanak, ám ebből 0,6 százalékot a több munkanap hoz majd. Mindazonáltal a DIW szerint nem lesz az 1993-ashoz hasonló mély recesszió, ám a három éve tartó lendületvesztés, stagnálás immár deflációs veszéllyel fenyeget, hiszen az áremelkedés üteme egy százalék alatt van, s a gazdaság kapacitásfelesleggel küzd. A kutatók úgy vélik, hogy az ECB-nek elsősorban a defláció és a stagnálás ellen kell küzdenie. A DIW üdvözölte a német kormány által vasárnap elfogadott adócsökkentési tervet is, az ennek révén növekvő magánfogyasztás és -beruházás nyomán a GDP akár 1,6 százalékkal is bővülhet. Schröder kormánya eközben kitart jövő évi növekedési jóslata mellett: a kancellár szerint bár nehéz, mégis elérhető a kitűzött 2 százalékos GDP-bővülési ütem.