Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Német hitelfelvétel adócsökkentés miatt

MTI
2003.07.07. 10:21
Jelentősen növekedhetnek a Német Szövetségi Köztársaság hitelfelvételei a jövő évben. Erről a hét végén Hans Eichel német pénzügyminiszter beszélt a Welt am Sonntag című lapnak adott nyilatkozatában. Ez elsősorban amiatt várható, mert hiányoznak majd bizonyos adóbevételek. A 2005-re tervezett adócsökkentéseket ugyanis előbbre hozzák, azok már jövő januártól életbe lépnek. Eichel reményét fejezte ki, hogy a német gazdasági növekedés jövőre már eléri a két százalékot, ennek köszönhetően nőhetnek az adóztatható pénzek és így az adóbevételek is, részben kompenzálva a kormányzat említett adócsökkentési intézkedését.

A szövetségi kormányzat hitelfelvételi igényét egyelőre nem tudta megbecsülni, mint közölte, az új hitelfelvételi szint nagyságát valamikor az ősszel tudják megmondani. A berlini pénzügyminisztérium egy korábbi számítása szerint az adómérséklés hitelfinanszírozási igénye 30,8 milliárd eurót érhet el, ez az eredeti hitelfelvételi elképzelésnél hétmilliárd euróval több. Eichelnek a jövő évi 2 százalékos növekedésre adott jóslatát sokan vitatják, a Bundesbank egyik ugyancsak a hét végén nyilatkozó tekintélyes közgazdásza szerint az másfél százaléknál nem lehet majd több.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.