Natália
-3 °C
8 °C

Hatvanmilliárd az aszálykárok enyhítésére

MTI
2003.07.09. 16:25
Az aszály okozta károk enyhítésére hatvanmilliárd forintot különít el a kormány a mezőgazdasági termelők számára - jelentette be Medgyessy Péter. Ebből az összegből ötvenmilliárd forint kedvezményes lejáratú hitel formájában jut el azokhoz az üzemekhez, gazdákhoz, akiknél a hozamkiesés - az elmúlt három év termését alapul véve - meghaladja a húsz százalékot, tízmilliárd forintot pedig vissza nem térítendő támogatásként kaphatnak azok, akiknél a kár mértéke harminc százalék feletti. A helyzet Pest, Heves és Szolnok megyében a legsúlyosabb, ahol a búza hektáronkénti hozama két tonna alatt maradt, s még a legkedvezőbb adottságú Baranya megyében is csupán 3,8-3,9 tonna átlagot értek el a termelők. A rossz helyzet ellenére is elegendő búza áll rendelkezésre az ország kenyérigényéhez. A kormány döntése szerint a károk mérséklésére termelőegységenként maximum 250 millió forint hitel vehető fel öt év futamidővel, egy év türelmi idővel. A hitel kamattámogatással párosul, ami a jegybanki alapkamat hetven százaléka. A kárenyhítő támogatások szabályozásának részleteit a földművelésügyi és a pénzügyi tárca közösen dolgozza ki.