Mégsem lesz svájci a Telekom Austria

MTI
2003.07.10. 17:08
Az ÖIAG Osztrák Állami Vagyonkezelő csütörtöki igazgatótanácsi ülésén kiderült, hogy a várakozásokkal ellentétében a svájci Swisscom mégsem tett vásárlási ajánlatot a Telekom Austria (TA) állami kézben lévő részére. Az ÖIAG a tanácskozás után közölte, hogy a Telekom Austria 47,2 százalékos részének ügyében több érdeklődővel is kapcsolatban állt, de egyikkel sem kezdődtek konkrét tárgyalások. A sajtó ezzel szemben úgy tudja, hogy az egyetlen komoly érdeklődő a svájci Swisscom volt - amely maga is 62 százalékban állami tulajdonban van. A jelek szerint azonban az árban nem sikerült megállapodni: Karl-Heinz Grasser osztrák pénzügyminiszter egy részvényért - amelynek kibocsátási árfolyama 9 euró volt, és amely nagyon mélyre zuhant, mielőtt most kevéssel 9 euró felett stabilizálódott - 13,00 eurót akart volna elérni, a svájci fél viszont semmiképpen nem akart 12,00 euró fölé menni. A közlés szerint az ÖIAG továbbra is folyamatosan figyeli az osztrák távközlési társaság állami része számára nyíló privatizálási lehetőségeket.