Timót, Xénia
-8 °C
-3 °C

Felfüggesztik a munkahelyteremtő támogatásokat

MTI
2003.07.11. 09:25
Az új munkahelyek támogatásához július 14-ig 16 óráig adhatók be a pályázatok a megyei (illetve a fővárosi) munkaügyi központokban, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium forráshiány miatt ezt követően átmenetileg felfüggesztette a pályázatok átvételét. Amennyiben a pályázó postai úton juttatja el pályázatát, a keletbélyegzés dátuma 2003. július 14-einél későbbi nem lehet - ismerteti a tájékoztató. A pályázat eredeti kiírása szerint 2003. január 2-ától 2003. szeptember 30-ig terjedő időszakban nyújthatók be a pályázatok.

Májusban egyszer már felfüggesztette a tárca a pályázatok befogadását a Munkaügyi Közlönyben kiadott értesítés szerint, de ezt a döntést egy kiegészítő közlönykiadványban visszavonta. A tárca egy korábbi közlése szerint januárban és februárban 799 millió forintot ítéltek oda ilyen támogatásokra. A márciusi egymilliárd 536 millió forinttal együtt ez összesen 2,335 milliárd forint felhasználását jelentette az eredetileg egész évre előirányzott hárommilliárd forintos keretből. Áprilisban már a márciusinál is jóval több pályázattal jelentkeztek a munkaadók, további támogatásukra viszont csak 665 millió forint állt rendelkezésre. Ezt követően a keretét kétmilliárd forinttal ötmilliárdra növelték. Az 5 milliárd forintra kiegészített keretből több mint 430 pályázat támogatását hagytak jóvá, ez mintegy ötezer új munkahely létesítését teszi lehetővé.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!