Százmillió a szigetvári várra

Napi Online
2003.07.14. 10:57
A Bayer Center Kft. valósíthatja meg azt a mintegy százmillió forint értékű beruházást, amelynek keretében teljesen megújul a szigetvári vár 856 négyzetméteres múzeumépülete, valamint a 243 négyzetméteres török kori dzsámi. A turistaszállóval is rendelkező várban a közelmúltban - központi források segítségével - több mint harmincmillió forint értékű rekonstrukció valósult meg. Többek között korszerűsítették az épületegyüttes jelentős részének víz-, villamos és gázhálózatát, valamint új díszkivilágítást is kapott a vár. A következő tíz évben egyébként 16 magyarországi vár - köztük a siklósi és a sümegi, valamint a szigetvári - rekonstrukciójára összesen 6,5 milliárd forintot költenek. Immár valamennyi szakember úgy véli, hogy a 49 magyarországi vár csak akkor kapcsolódhat be a turizmusba, ha előbb - döntően központi források segítségével - felújítják őket. A várak közül jelenleg nyolcban található valamilyen szálláshely, elsősorban turistaszálló.