Eladják a legnagyobb lengyel acélművet
Az idei év egyik legnagyobb európai privatizációs üzlete készül, a legnagyobb lengyel acélipari csoport, a Polskie Huty Stali SA (PHS) eladásáról kezdenek kizárólagos tárgyalásokat a világ második legnagyobb acélgyártójával, a brit-holland LNM Grouppal. Az ügylet értéke várhatóan meghaladja az egymilliárd dollárt. Az egymást követő lengyel kormányok öt éve kísérleteznek a belföldi piac hetven százalékát ellenőrző, tizenghatezer főt foglalkoztató, tavaly 2,2 milliárd zloty (560 millió dollár) veszteséget elkönyvelő PHS eladásával. Az LNM az akvizíció révén megkétszerezné kapacitását a térségben, miután korábban megvásárolta a román Sidexet és a cseh Nova Hutot.
Új pályázatot írnak ki a legnagyobb lengyel lakossági bank, a PKO BP (Pekao) privatizációjának lebonyolítására, miután a korábbi tendert a múlt héten érvénytelenítették. A Pekaót, amelynek privatizációját a 2001 októberében hivatalba lépett baloldali kormány állította le, 2004 harmadik negyedévéig kívánják eladni.