Bioélelmiszer-üzem másfélmilliárdért

MTI
2003.07.18. 08:53
Az ország első bioélelmiszer-ipari üzemének építését kezdi meg augusztus elején a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán a nyírkércsi Master Good Kft. A két ütemben, együttesen 1,5 milliárd forintos befektetéssel megvalósuló üzem hagyományos, biotartással - antibiotikumok és táptakarmányok nélkül - tenyésztett csirkét és pulykát dolgoz majd fel grill alapanyagoknak, félkész- és késztermékeknek. A jövő évtől részben már termelő - összesen mintegy 200 dolgozót foglalkoztató - üzemben 2005-től biobaromfi bébiételeket is készítenek majd immunhiányos és allergiás beteg gyermekeknek. A cégtulajdonos a jövő év végére befejeződő fejlesztés után, 2005-ben már hárommilliárd forint árbevételt remél az új petneházi üzemtől.