Adóval a világjárványok ellen

euractiv.hu
2003.07.21. 09:42
Jacques Chirac francia államfő egy párizsi AIDS ellenes konferencián az AIDS, a tuberkolózis és a malária elleni harcot finanszírozó adó bevezetését ajánlotta a világ országainak. Chirac szerint kezdetben a magánszektor egyes tranzakcióit adóztathatnák, később pedig egy egységes, nemzetközi adót vezethetnének be. A javaslat hátterében az állhat, hogy a Nemzetközi AIDS Társaság rendezvényén sokan reklamálták Európa nagyobb szerepvállalását az AIDS elleni harcban. Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök például az Egyesült Államok példáját állította az Európai Unió elé.

George Bush amerikai elnök év elején jelentette be, hogy az Egyesült Államok öt év alatt tizenötmilliárd dolláros segélyt nyújt a halálos kór által leginkább veszélyeztetett afrikai és Karib-tengeri országoknak. Mandela szerint népességi és gazdasági mutatói alapján Európának hasonló, ha nem nagyobb részt kellene vállalnia az AIDS elleni nemzetközi küzdelemben. Az Európai Unió vezetői azonban úgy vélik, hogy az unió már elegendő anyagi terhet vállalt azzal, hogy a tavaly létrehozott nemzetközi AIDS-alap számára 2,37 milliárd dollárnyi támogatás átutalására kötelezte el magát.