Vilma
-7 °C
4 °C

Rekordméretű balatoni repülőforgalom

MTI
2003.07.22. 09:01
Hatvan nagygéppel összesen közel 11750 utas fordult meg április 1-je és július 20-a között a sármelléki Balaton-West Airporton. Ez minden eddiginél nagyobb forgalmat jelent. Tavaly a teljes repülési szezonban száznégy alkalommal valamivel több mint tizenötezer nagygépes utast fogadtak. Ebben az évben pedig közel tizenkétezer utas fordult meg a repülőtéren, ami huszonhét százalékos - rekord mértékű - forgalomnövekedést jelent. Ősz végére már húszezer fölötti utasszámmal számol a társaság.

Tíz évvel ezelőtt landoltak az első - svájci és oroszországi - nagygépek a balatoni régió légikikötőjében és az első szezonban összesen 6.478 utast szállítottak. Az idén hat német és svájci légitársaság, valamint a Malév charterjáratait fogadták; a legtöbbször Frankfurtból, Düsseldorfból és Berlinből érkeztek gépek tizenhat, illetve tizennégy alkalommal. Rövidesen minisztériumi tárgyalásokat kezdenek majd, hogy a Balaton-West Airport éjjel-nappali forgalomra alkalmas navigációs berendezésekkel legyen felszerelve.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!