Az OTP is Horvátországba tart?

MTI
2003.07.28. 12:12
Miután a Mol Rt. részesedéshez jutott a horvát INA kőolaj- és földgázipari vállalatban, az OTP Bank is komolyan foglalkozik horvátországi tulajdonszerzés lehetőségével - írta hétfői számában a Vjesnik című zágrábi újság. A konzervatív horvát napilap szerint Budapesten több változatot tanulmányoznak, kisebb bankok megvételétől és felnövesztésétől az önálló alapításig, saját pozíciók építéséig a horvát piacon. Semmilyen döntés nem született még, de mindenki előtt világos, hogy növekszik a magyar érdeklődés - írta a Vjesnik.

A lap emlékeztetett, hogy az OTP Bank korábban érdeklődött a Croatia Osiguranje biztosító megvétele iránt, de nyilván nem eléggé ahhoz, hogy időben megtegye ajánlatát, és a Zagrebacka banka megvétele is érdekelte, de mindebből semmi sem lett. Megvette azonban Bulgáriában, az Erste Bankkal versengve, 311 millió euróért a nagyságrendben második bolgár bankot, a DSK-t, amellyel a bolgár piac 14 százalékához jutott, előzőleg pedig a szlovák IRB került a tulajdonába, és lett belőle a szlovák OTP Bank. Voltak romániai próbálkozások a BCR kereskedelmi bank megvételére is, a románok azonban egyelőre elálltak az eladástól.