Nyereséges a magyar Hanwha Bank

MTI
2003.07.29. 12:33
A Hanwha Bank Magyarország (HBM) Rt. az első félévben 57 millió forintos üzleti eredményt ért el. A mérlegfőösszeg 2002 végéhez képest 11,4 százalékkal bővült és június 30-án 14,041 milliárd forint volt. A HBM a korábbi veszteséges évek után az idén már nullszaldós eredményre számít. A hitelintézet nemrég tette közzé tavalyi főbb mérlegadatait. Ezekből kiderül, hogy a HBM a múlt évet 209 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta, aminek következtében saját tőkéje 127 millió forinttal a 4,760 milliárd forintos jegyzett tőke alá süllyedt.

Az idei első félévi profit némileg mérsékelte a kétféle tőke közötti különbséget - június végén a saját tőke már 4,734 milliárd forint volt -, a tervezett nullszaldós eredmény mellett azonban nem várható, hogy az év végére eltűnik a differencia, különösen, ha számításba vesszük, hogy a bankok általában az év végén képeznek több értékvesztést. "A tulajdonosok még nem döntötték el, hogy a tavalyi veszteséget a jegyzett tőke leszállításával vagy tőkeemeléssel rendezik. A felügyelet a Hpt. szerint erre 18 hónapos haladékot engedélyezhet" - mondta Sóvágó Mária főkönyvelő. A hitelintézet 2001-ben is deficitesen működött, ezért tavaly hasonló problémával küzdött.