Ambrus
-7 °C
3 °C

Kilométeradó lesz Hollandiában?

euractiv.hu
2003.08.22. 10:10
A holland kormány kilométeradót vezetne be, az ötletet egyre többen támogatják - írja az euro.hu. A gépkocsivezetők társasága (ANWB), a munkáltatók szövetsége (VNO-NCW) és a TLN szállítócsoport ma már jó megoldásnak látja azt az adózási módszert, amely szerint mindenki annak arányában fizessen adót, amennyit utazik az országutakon. Eszerint aki rövidebb útszakaszon használja járművét, az természetesen kevesebbet adózna, míg a hosszú utazásokért magasabb lenne az adó. Ugyanezek a szervezetek két évvel ezelőtt olymértékben ellenezték a kilométeradó bevezetését, hogy az akkori munkáspárti (PvdA), liberális (VVD) és demokrata (D66) koalíció kénytelen volt lemondani arról a tervéről, hogy a nagyobb holland városok környékén fizetőkapukat építtessen. Az ANWB újabban úgy foglal állást, hogy a levezetett kilométerek száma alapján fizetett adó sokkal méltányosabb teherviselést jelent. A szövetség szerint a kilométeradó rendszerének köszönhetően sikerülhet elérni, hogy a hollandok kevesebbet használják személygépkocsijukat, ami csökkentené a forgalmi dugók számát.