Mária
-6 °C
2 °C

A Ryanair ingyenjegyekkel ünnepel

MTI
2003.09.04. 15:37
Az ír fapados légitársaság, a Ryanair csütörtökön százezer ingyenjegy meghirdetésével ünnepelte, hogy a belgiumi Charleroiból immár 3,5 millió utast szállított Európa 13 városába. Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója ez alkalommal büszkén kijelentette Brüsszelben, hogy vállalata Európa elsőszámú olcsón repülő légitársasága és legnagyobb és leggyorsabb növekedését eddig Charleroi-ból induló vonalain érte el. Alig két év alatt jutottak el a 3,5 millió utasig, mert jóval olcsóbban adják a jegyeket, mint versenytársaik, igaz, hogy utasaiknak nem adnak ingyen enni a repülés alatt és félreesőbb, kisebb repőtereket vesznek igénybe a nagy, ismert nemzetközi légikikötők helyett. Az egyre sikeresebb és nyereségesebb vállalat vezérigazgatója ez alkalommal bejelentette, hogy a 3 és félmilliomodik utas megünneplésére százezer jegyüket fogják ingyen az utasok rendelkezésére bocsátani, akiknek csak a repülőtéri illetéket kell megfizetniük. - Az európai repülőterek versengenek azért, hogy oda is repüljön a Ryanair - mondta a vezérigazgató. - Jelenleg négy olyan repülőtér van, amelyik alig várja, hogy fogadhasson bennünket.