Az MFB vezetői keresik a legtöbbet

2003.09.12. 15:06
Az Index információi szerint tavaly a legjobban fizetett állami vezető Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank akkori elnök-vezérigazgatója volt. Úgy tudjuk, Baranyay hat hónap alatt, vagyis 2002 januárja és 2002. június végén bekövetkezett felmondásáig összesen 54 millió forintot keresett.

Az MFB vezetői azonban ma sem panaszkodhatnak fizetésükre. Úgy tudjuk, a jelenlegi vezérigazgató, Erős János kinevezésétől mintegy 38 millió forintot keresett. Mivel május végén került a bank élére ideiglenesen, majd augusztusban véglegesítették pozíciójában, hét hónap alatt kereste meg ezt az összeget, vagyis ez havi bontásban bruttó öt és félmillió forintot jelent. Czirják Sándor, aki szintén az MFB vezetője 2002. augusztus elejétől, az év végéig 24,5 milliót keresett, vagyis havi ötmillió forintot vihetett haza.