Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Csökkent az EU kereskedelmi mérleg többlete

MTI
2003.09.18. 15:18
Az euróövezetben júliusban 12,2 milliárd euró volt a kereskedelmi mérleg többlete, a júniusi felülvizsgált 6,7 milliárd után. Éves szinten csökkent a többlet: tavaly júliusban még 13,3 milliárd euró volt. A júliusi adattal együtt 6,7 milliárdra felfelé módosították a júniusi többlet korábban 5,4 milliárd euróra becsült adatát. Az export júliusban 91,5 milliárd eurót, az import 79,3 milliárdot tett ki. A kivitel az egy évvel korábbiakhoz képest négy százalékkal csökkent, az import a 2002 júliusi szintnél három százalékkal volt alacsonyabb szezonális kiigazítás nélkül. Szezonálisan kiigazítva júliusban 0,5 százalékkal nőtt a kivitel, 1,5 százalékkal csökkent az import az egy évvel korábbihoz képest. Az első hét hónap összesített kereskedelmi mérlegadata szintén csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest: 34,2 milliárd euró volt a 2002 első héthavi 54,0 milliárd után. Az euróövezet héthavi összesített kereskedelmi mérlege a legjelentősebb hiányt Kínával szemben mutatja, 18,3 milliárd eurót. 2002-ben a Kínával szemben fennálló deficit ennél is nagyobb, 15,0 milliárd dollár volt. Az első hét hónapban az euróövezet legnagyobb kereskedelmi partnerei Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Svájc voltak.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.